A famintás fehér konyha fekete gépekkel és fekete fogantyúkkal egészült ki.

Famintás fehér konyha

Ez a famintás fehér konyha egy fiatal pár számára készült.

Abban az esetben, ha a megrendelő faerezetes, marásmintával díszített ajtókat szeretne a konyhájába fóliás ajtókat kell használnunk. (Tömörfa ajtók is szóba kerülhetnének, de fehér színben azt nem javasoljuk, mert sose lesz szép, egyenletes fehér színe.) A fóliás ajtók előnyeiről és hátrányairól itt írunk bővebben.

A konyha tervezését és kivitelezését nagyban nehezítette, hogy a konyha helyén fent, a mennyezet alatt teljes hosszban gázcső, lent vízóra és villanyóra található, amiket mind el kellett rejtenünk a szekrényben.

A konyhába beépítésre került egy teljesen beépíthető keskeny mosogatógép, egy kürtős elszívó és egy beépíthető sütő gáz főzőlappal. A fekete gránit mosogató a sarokban kapott helyet,úgy elhelyezve, hogy a mosogatás még kényelmes legyen, de a csepptálca kihasználja a sarkot, így nincs nehezen elérhető, felesleges holttér.  A sütő mellé egy keskeny, 15 cm-es kihúzható fűszertartó rács került.

A sütő bal oldalán lévő sarokszekrényben található a villanyóra. A felette lévő felső sarokszekrényben pedig a villanyóra látható. A csövek és az elhelyezkedésük miatt mind a kettőhöz teljesen egyedi szekrényt kellett terveznünk. A villanyóra kilógó része a későbbiekben teljesen el lesz takarva.

A szemben lévő ablak két oldalára íves nyitott szekrények kerültek, így kissé légiesebbe hatást értünk el. Ebben segít a sima, átlátszó üveges kétajtós szekrény is.

A felsőszekrények felett elhelyezkedő gázcsöveket, valamint az elszívó légvezetékét egy fehér takarólappal rejtettük el, hogy a nappaliból nézve is esztétikus legyen a konyhabútor.

A pult megvilágítását a felsőszekrények aljára került LED világítás biztosítja.

A famintás fehér konyha fekete gépekkel és fekete fogantyúkkal egészült ki. A fogantyúk alul hosszúkásak, míg felülre az alsókhoz illő gombok kerültek.

A zöld konyhabútor szögletes marásmintájú selyemfényű festett ajtókkal.

Zöld konyhabútor

Egy családi ház amerikai konyhás nappalijába készült ez a zöld konyhabútor.

A konyhába több teljesen egyedi megoldást is alkalmaznunk kellett, aminek fő oka, hogy megrendelőnk kérésére a megszokottnál jóval magasabb, 100 cm magasan van a pult teteje. Mivel a konyha tervezésekor minden mindennel összefügg, így ez a magasság is kényszermegoldásokat szült. Normál esetben a mosogatógép felett csak egy kis rés marad, azonban a magas pult miatt ennél konyhánál több cm-es lyuk marad, amit egy takaró léccel tudtunk eltakarni.

A család az új házba a jelenleg meglévő keskeny, 45 cm-es mosogatógépét hozzta magával, azonban a későbbiekben, a család bővülésével, egy nagyobb 60 cm-re szeretnék lecserélni. Az így keletkező 15 cm-es rést ugyancsak egy takaróléc segítségével fedtük el.

A gránit mosogató alatt fiók található, a szemetes részére.  A sarokba egy ¾-es forgó rács került az edények kényelmes tárolására. A megemelt pult miatt a beépíthető sütő alá a szokásosnál kicsit magasabb fiókot tudtunk készíteni. A sütő jobb oldalára egy kihúzható rács került a fűszerek számára.

Annak érdekében, hogy a mikró ne a pulton foglalja a helyet, a felsőszekrénybe került. Ilyenkor a szekrény alját kicsit lejjebb szoktuk engedni, hogy a mikró könnyebben elérhető legyen, senki ne borítsa magára a forró levest.

A zöld konyhabútor szögletes marásmintájú selyemfényű festett ajtókkal és bézs színű szekrényvázzal készült. A lábazati takaróléc is a szekrényvázak színéből készült.

A konyhabútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

A színes panelkonyha fekete fogantyúkkal és fekete lábazattal lett teljes.

Színes panelkonyha

Ez a kis színes panelkonyha egy kőbányai lakótelepre készült.

Megrendelőnknek nagyon megtetszettek a 2023-as év színéről írt blogbejegyzésünkben található konyhabútor képek, így egy ahhoz hasonló élénk pirosba hajló selyemfényű festett ajtó színt választott. Mint minden esetben, ha festett ajtók kerülnek a konyhabútorra, a szín és a marásminta is csak a megrendelőtől függ, így ezzel nem volt gond.

A gépek könnyebb mozgathatósága és cserélhetősége végett normál, szabadon álló tűzhely és mosogatógép került a konyhába.

A felsőszekrénybe azonban egy aktívszén szűrős teleszkópos elszívót építettünk be.

A tűzhely bal oldalára egy keskeny kihúzható rács került a fűszerek és az olajok praktikus tárolására. Jobb oldalon pedig egy széles 3 fiókos elem kapott helyet, amiben a fenti alacsonyabb fiókban az evőeszközöket. Alul pedig akár edényeket is lehet tárolni. Amennyiben normál tűzhely kerül egy konyhába a tűzhelyhez cstlakozó pult oldalára egy fém védőt teszünk, így a munkalap széle jobban ellenál a a hőnek és a nedvességnek.

Két felsőszekrény savmart üveggel, négyes osztattal készült, ami kicsit megtöri az ajtókat és légiesebbé teszi a dizájnt.

A pirosas ajtókhoz fényes fekete pult társul, amibe egy, a gépekhez illő rozsdamentes mosogató került beépítésre.

A színes panelkonyha fekete fogantyúkkal és fekete lábazattal lett teljes.

A konyhabútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Merész fekete konyha festett ajtókkal és kvarckő konyhapulttal

Merész, fekete konyha

Ez a fekete konyha egy új építésű házba készült egy fiatal pár számára.

Az amerikai konyha-nappaliba készült bútor fekete selyemfényű festett ajtókkal készült. Az ajtók klasszikus, úgynevezett bajusz mintás marásmintát kaptak. A szekrényváz világos szürke.

A beépíthető sütő és főzőlap kényelmes hozzáférhetősége miatt jobb oldalra egy keskeny, 15 cm széles kihúzható rácsot terveztünk. A két egymás felett elhelyezkedő rács tökéletes a fűszerek, olajok, ecetek tárolásához. A főzőlap felé fekete üvegű döntött elszívó került, az elszívó mellé, annak érdekében, hogy minden helyet kihasználjunk egy keskeny, nyitott szekrény készült. Ez a kis polcos elem szakácskönyvek vagy dekorációs elemek tárolására alkalmas.

A sütő mellé egy 4 fiókos elem került az evőeszközök és egyéb dolgok szortírozásához. Melletté került a mosogatós szekrény fekete gránit mosogatóval. A mosogató mellett kapott helyet a teljesen beépíthető mosogatógép. Befordulva egy polcos sarokszekrény és egy íves nyitott végzáró található.

A felső szekrények 90 cm magasak, 3 db állítható magasságú polccal. A szekrények aljára bemart LED került, tökéletesen megvilágítva a pultot.

A fekete konyha egyedileg gyártott 20 mm vastag fekete kvarckő pultot kapott. A kvarckompozit munkalapok nem porózus felületűek így különösen könnyen tisztán tarthatók és jól ellenállnak a karcolódásoknak.

A konyhabútor famintás falborítással és antikolt réz fogatnyúkkal egészült ki.

A konyhabútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Ez a fehér konyha klasszikus stílusban készül, azonban minden modern elem megtalálható benne.

Fehér konyha

Ez a fehér konyha klasszikus stílusban készült, azonban minden modern elem megtalálható benne.

A konyhabútornak klasszikus küllemet adnak a marásmintával készült festett ajtók, azonban a modern megoldásoknak köszönhetően egy letisztult, praktikus konyhabútor készült.

A magasra helyezett sütő és a beépített mikró kényelmes és jól használható megoldás, hiszen a főzéskor nem kell lehajolni ahhoz, hogy ránézzünk az ételre, a kivétel is biztonságosabb. Azzal, hogy a sütő a magas szekrénybe került a gáz főzőlap alatt felszabadult helyre egy 3 fiókos szekrény készült.

A kamraszekrényben elhelyezett mikróval helyet nyerhetünk, hiszen így az nem a pulton foglal helyet.

Ezen kívül a kamraszekrénnyel sok, nagyobb dolgok tárolására is alkalmas hely keletkezik. A sütő alatt 2 magas fiók, míg a mikró felett egy mély, polcos szekrény található.

Modern, ízléses megoldás még a beépített hűtő és a beépített mosogatógép is, hiszen így azok szinte beleolvadnak a fehér konyha elemeibe.

A sarkok kialakításánál is a lehető legjobb kihasználhatóságra törekedtünk. Az egyik sarokba egy polcos egyenes szekrény, míg a másikba egy L-alakü szekrény került, ¾ kör forgó ráccsal.

A felsőszekrények kialakításánál fontos szempont volt a szimmetria valamint, hogy egy kicsit megtörjük a szekrények egybefüggőségét. Ennek érdekében a döntött elszívó két oldalán elhelyezkedő szekrények nem teljesen átlátszó, savmart üveges, osztott keretes ajtókkal lettek tervezve.

Az elszívó kivezető csöve a felső szekrényekben, kívülről láthatatlanul lett megoldva.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Klasszikus stílusú fehér konyha

Klasszikus stílusú fehér konyha

Ez a letisztult, klasszikus stílusú fehér konyha egy családi házba készült.

A konyhabútorba beépítésre került egy beépíthető sütő, 5 égős gázfőzőlappal és egy teljesen beépíthető mosogatógép.

A mosogatógép és a sütő között egy 4 fiókos elem látható, amely nagyon praktikus az evőeszközök és a kisebb konyhai felszerelések szortírozására, tárolására.

A sütő bal oldalán egy széles, kétajtós szekrény helyezkedik el, amelyben a fazekak, lábasok és a tálak kényelmesen elférnek.

A sarokelembe került beépítésre az egy medencés, csepptálcás gránit mosogató, gránit csapteleppel. Ezután egy 15 cm-es kihúzható rácsos elem található, amely tökéletes a fűszerek, olajok, ecetek tárolására.

A kürtős elszívó két oldalán a felsőszekrények osztott üveges betéttel készültek, savmart üveggel.
A normál, nem beépíthető mikró számára is a felsőszekrények egyikében alakítottunk ki helyet, így az még kényelmesen használható magasságban van, azonban nem foglalja a helyet a konyhapulton.

A felsőszekrények 90 cm magasak, így azokban 3-3 polc található, aminek köszönhetően rengeteg minden pakolható beléjük.

A konyhabútor legszélén, mind az alsószekrényeknél, mind a felsőszekrényeknél egy-egy íves nyitott elem kapott helyet. Ez a részlet még jobban erősíti a klasszikus hatást, ráadásul nagyon praktikus is, hiszen az ide helyezett kiegészítők könnyen elérhetőek, de akár dekorációs funkciót is betölthetnek.

A felsőszekrények aljára LED világítás került, ami tökéletesen megvilágítja a munkapultot így elősegítve, és biztonságosabbá téve a főzést.

A munkalap és a csempe találkozásánál, a munkalap színével megegyező színű vízvető látható. Ez elrejti a fal egyedtelenségéből adódó apró hézagokat és így megakadályozza, hogy az esetleg kifolyt víz, a morzsák és egyéb dolgok a bútor mögé kerüljenek.

Klasszikus stílusú fehér konyha festett, mart ajtókkal készült, amely már a prémium kategóriába tartozik.

A marásmintán kívül a stílust erősítik még a fekete fogantyúk is.

Ez a klasszikus stílusú fehér konyha a lakásfelújítási támogatás igénybevételéhez szükséges szempontokat figyelembe véve lett tervezve és kivitelezve.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Magas fényű vagy matt - matt - A képen egy XIII. kerületi panellakásba készült konyhabútor látható.

Panellakásba készült konyhabútor

A képen egy XIII. kerületi panellakásba készült konyhabútor látható.

A klasszikus stílusú konyhabútor érdekessége az, hogy a megrendelőnk kívánsága volt egy, az ablak elé fordítható pult. Célja az, hogy az ablakon kitekintve lehessen dolgozni, vagy bárpultként használva egy gyors reggelit elfogyasztani.

Használaton kívül a forgatható pult elfordítható a jobb oldali falra, oly módon, hogy még azon a pulton is marad valamennyi hely, kisebb munkavégzésre, pakolásra alkalmas felület, amelyre ráfordul a pult.

A forgatható pult nehézsége abban állt, hogy azt a nemesacélból készült forgózsámolyt egyedileg, fémesztergályos műhelyben kellett megcsináltatni.

Mint a legtöbb panellakásba készült konyhabútor esetében, itt is külön figyelnünk kellett a csövek elhelyezkedésére és esztétikus elrejtésére a bútoron belül.

A konyhabútor világos színei, egyszerű keretes marásmintája egy szép, letisztult klasszikus konyhát eredményeznek. Ezt erősíti a felsőszekrény üvegajtaja is.

A fűszerek, kisebb kiegészítők kényelmes és praktikus tárolása céljából két ki fűszerpolc is került a falra.

A konyhabútorba beépítésre került egy részben beépíthető mosogatógép, egy beépített sütő, gázfőzőlappal és egy teleszkópos elszívó.

További általunk készített klasszikus konyhabútorokat megtekintheti IDE kattintva! Ha esetleg a modern konyhabútorok érdeklik jobban, akkor kattintson IDE! Valamint minimalista stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Festett konyhabútor klasszikus mintával, konyhaszigettel.

Festett konyhabútor klasszikus mintával, konyhaszigettel

Ez a festett konyhabútor klasszikus mintával egy több szempontból is különleges konyha.

Egyik érdekessége a konyhabútornak, a konyhaszigetben elhelyezett felnyíló konnektor. Ennek a megoldásnak köszönhetően a sziget számára is biztosítva van az áramforrás.

Másik érdekesség az ablak alatt elhelyezkedő radiátor, amit beépítettünk. Ilyen esetben a meleg levegő keringését a lábazatba és az a feletti pultba építetett fémrács alkalmazásával tesszük lehetővé. Ilyen beépítéseknél külön gondoskodnunk kell arról is, hogy a radiátor szelep szükség esetén hozzáférhető legyen.

Az alsó szekrényeknél leginkább prémium fiókos megoldást alkalmaztunk.

A sütő és a beépített mikró a kamraszekrénybe lettek beépítve, így a gázfőzőlap alá fiókok kerültek. A főzőlap jobb oldalán egy 30 cm-es kihúzható rács található, ami kényelmes főzést biztosít. Hiszen itt tárolhatóak a fűszerek, olajok, ecetek, így azok mindig kéznél vannak a főzés során.

A kétmedencés, csepptálcás gránit mosogató a sarokba került, mellé a részben beépíthető mosogatógép.

Ez a festett konyhabútor 90 cm magas felső szekrényekkel készült, osztott üveges ajtókkal, kerek, gomb fogantyúkkal.

A képen ugyan nem látszik, de a szigetbe került elhelyezésre egy pult alá építhető hűtőszekrény is.

Ha kíváncsi további általunk készített klasszikus konyhabútorra kattintson IDE! Ha esetleg a modern konyhabútorok érdeklik jobban akkor kattintson IDE! Valamint minimalista stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Ez a vanília színű konyhabútor egy kiadásra szánt lakásba készült.

Vanília színű konyhabútor

Ez a vanília színű konyhabútor egy kiadásra szánt lakásba készült.

A kis belmagasságú lakás konyhájának kialakításánál fontos szempont volt, hogy világos színt válasszunk, ezzel megelőzve a nyomasztó hatást. Ezért a választás a vanília színű magasfényű, mart, fóliás ajtókra esett. Az ajtók mellett a szekrény belseje is vanília színű.

A konyhabbútor megtervezésénél és beépítésénél megoldandó feladat volt, hogy a falbeugró könnyen hozzáférhetó legyen. Ezért a tűzhelytől jobbra eső 120 cm-es plt króm lábakon áll. Az alatta elhelyezett mosogatógép és az egy ajtós szekrény gurulós lábakon áll, aminekköszönhetően szükség esetén egyszerűen kivehető.

A vanília színű konyhabútor másik oldalán sok tárolóhelyet biztosít magas szekrények találhatóak, íves végzáró kialakítással.

Ha kíváncsi további általunk készített klasszikus konyhabútorra kattintson IDE! Ha esetleg a modern konyhabútorok érdeklik jobban akkor kattintson IDE! Valamint minimalista stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!