A képen látható tetőtéri hálószoba szekrény több funkciót is betölt.

Tetőtéri hálószoba szekrény

A képen látható tetőtéri hálószoba szekrény több funkciót is betölt.

A kisméretű hálószobába olyan szekrényt kellett terveznünk, ami a lehető legjobban kihasználja a rendelkezésre álló helyet.

A nyitott rész olyan magasságban helyezkedik el, hogy az éjjeliszekrényként kényelmesen használható.

Az alatta található fiókokba, azok méretének köszönhetően sok mindent lehet pakolni.

A nyitott rész felett egy polcos rész található, ami tökéletes akár ruhák tárolására is.

Az ágy felé benyúló részt úgy kellett terveznünk, hogy az szépen összefusson a tetőtéri ablak vonalával. Így oda egy kétajtós elem került, valamint egy szögbe vágott elem, ami nyomásra nyílik és ugyancsak pakolható.

Az ilyen és ehhez hasonló tetőtéri hálószoba szekrény tervezése különösen pontos méréseket kíván.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Hálószobabútor – beépített tárolókkal - Speciális franciágy

Ágy beépített tárolókkal

Az általunk készített ágy beépített tárolókkal a kényelmet és a praktikus tárolást biztosítja.

Hiszen ahol csak lehetett párolófelületeket hoztunk létre az ügyfél kérésére. A világos színben készített ágy alá egy kihúzható ágyneműtartót csináltunk. Valamint a fejtámlában és az ágy oldalán lévő éjjeliszekrény funkciót is betöltő részen felnyitható tárolókat hoztunk létre.

Ha kíváncsi további általunk készített hálószoba bútorokra kattintson IDE! Ha viszont konyha referenciáink érdeklik, akkor a modern stílusúakat IDE, a klasszikus stílusúakat IDE és a minimalista stílusúakat IDE kattintva találhatja meg.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!

Hálószobabútor – wenge fejtámlával

Ágy fejtámlával

Az általunk készített ágy wenge fejtámlával egy tetőtéri hálószobába készült.

Az ágy magasított kialakításának köszönhetően kényelmesebb használatot biztosít. A sötét wenge szín amellett, hogy illeszkedik a szoba többi bútorához még elegáns megjelenést is biztosít a helyiségnek. Ügyfelünk kérésére a fejtámlába két kis méretű, fiókos, lebegő éjjeliszekrényt is beépítettünk.

Ha kíváncsi további általunk készített hálószoba bútorokra kattintson IDE! Ha viszont konyha referenciáink érdeklik, akkor a modern stílusúakat IDE, a klasszikus stílusúakat IDE és a minimalista stílusúakat IDE kattintva találhatja meg.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!

Hálószobabútor - éger fejtámlával, éjjeli szekrénnyel

Éger fejtámlás ágy, éjjeliszekrénnyel

Egyedi készítésű éger színű fejtámlás ágy, éjjeliszekrényekkel.

Az ágy két oldalán látható éjjeliszekrények olyan magasságban kerültek elhelyezésre, hogy azok mind ülve, mind fekve kényelmesen elérhetőek legyenek. Kialakításuknak köszönhetően a fejtámlába lettek beépítve lebegő hatást keltve. A kis méretű szobában a fejtámlás ágy a szoba falának teljes hosszában végigfut.

Ha kíváncsi további általunk készített hálószoba bútorokra kattintson IDE! Ha viszont konyha referenciáink érdeklik, akkor a modern stílusúakat IDE, a klasszikus stílusúakat IDE és a minimalista stílusúakat IDE kattintva találhatja meg.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!

Hálószobabútor - félköríves fejtámlával

Ágy félköríves fejtámlával

Az ágy félköríves fejtámlával való kivitelezése ügyfelünk kifejezett kérése volt.

Az egyedi tervezésű ágyat a tetőtéri szoba többi bútorával összhangban lévő, sötét, elegáns színben készítettük el. A kis méretű, íves fejtámla kifejezetten csak díszítő funkciót tölt be. Az ágy két oldalára egy-egy nyitott, hátfal nélküli, polcszerű éjjeliszekrény is került.

Ha kíváncsi további általunk készített hálószoba bútorokra kattintson IDE! Ha viszont konyha referenciáink érdeklik, akkor a modern stílusúakat IDE, a klasszikus stílusúakat IDE és a minimalista stílusúakat IDE kattintva találhatja meg.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!

Franciaágy / hálószoba

Beépített ágy

A szoba egy beugrójába beépített ágy minden helyet kihasznál.

A beépített ágy precíz tervezést és egyedi megoldásokat igényelt, de számunkra mint ahogy sok minden más, ez sem volt lehetetlen.

Az ágy fejtámlájába szerkényeket építettünk, amelyek könyvek és más eszközök tárolására is tökéletesek. Valamint az sötét, alapszíntől eltérő világos berakásokkal tettük még dizájnosabbá az ágyat.

Ha kíváncsi további általunk készített hálószoba bútorokra kattintson IDE! Ha viszont konyha referenciáink érdeklik, akkor a modern stílusúakat IDE, a klasszikus stílusúakat IDE és a minimalista stílusúakat IDE kattintva találhatja meg.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!

Hálószobabútor - franciaágy egyszerű hálószoba

Franciaágy

Ez az egyedi franciaágy tökéletesen nyugtató és pihentető alvást biztosít.

Hiszen jobban indulnak és végződnek a mindennapok, ha megfelelő és kényelmes ágyunk van. Ennek a kiváló minőségű franciaágynak egy egyszerű, mégis stílusos és letisztult tervezése masszív felépítése van, amelynek köszönhetően a szoba dísze lett. Világos színével illeszkedik a szoba többi berendezéséhez.

Ha kíváncsi további általunk készített hálószoba bútorokra kattintson IDE! Ha viszont konyha referenciáink érdeklik, akkor a modern stílusúakat IDE, a klasszikus stílusúakat IDE és a minimalista stílusúakat IDE kattintva találhatja meg.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!

Hálószoba - franciaágy karos világítással

Franciaágy világítással

Ez az egyedi Franciaágy világítással lett tervezve és kivitelezve egy hálószobába.

Az ágy olyan bútordarab amelyet pihenésre használunk, de a kényelem mellett az is fontos, hogy szoba stílusához is illeszkedjen. Ennek tökéletes példája ez az ágy.

Az ágy mögötti sötét faltakaróba ügyfelünk kérésére beépítésre került két olvasólámpa, valamint konnektorok és kapcsolók is.