Javaslatunk az, hogy a felújításkor a konyhabútor legyen az utolsó

A konyhabútor az utolsó

Arra gondoltunk, megosztjuk a lakások bútorozásának, illetve a konyhabútor tekintetében szerzett tapasztalatainkat és a buktatóit azokkal, akiket ez érdekel, ezáltal hozzásegítve őket, hogy ezeket a problémákat el tudják kerülni.

Ez az írás egy élethelyzetet ölel fel. Mindjárt az elején leszögezzük, hogy amit leírunk csupán figyelemfelkeltésből tesszük, senkinek a megbántása nem célunk. A mi célunk az, hogy egy szép, minőségi konyhabútort úgy tudjunk átadni a megrendelőnknek, hogy az az átadás után is gyönyörű és jól működő maradjon.

Mire is utal a cím?

Sajnos, szinte minden évben akad legalább egy olyan megrendelésünk, ahol a konyhabútor elkészültét olyan határidőhöz köti a megrendelőnk, amikor is, nagy valószínűséggel előreláthatólag tudni lehet már jó előre, hogy nem fog addig a határidőig elkészülni a lakás vagy a ház.

Miért probléma ez?

Igazából nem csak nekünk probléma. A fő gond, hogy egy értékes konyhabútort ne szállítsunk ki olyan helyre, ahol még bokáig járunk az építési hulladékban, illetve nincs is kész a lakás, vagy a helyiség.

Egy konyhabútornak nem tesz jót, ha a festett felületekre, a finoman mozgó ajtónyitó szerkezetekbe vagy a fiókcsúszó rendszerekbe belekerül a lakásban terjedő nagy mennyiségű építési, felújítási por. Főleg akkor nem, ha még sok munkavégzés várható a lakásban.

Ezért azt szoktuk javasolni ügyfeleinknek lakásfelújítás vagy építkezés esetén, hogy a konyhabútor beszerelés legyen az utolsó fázis. Akkor legyen a bútor kiszállítva, ha minden egyéb (csempézés, festés, parkettázás, stb.) kész.

 

Most elmesélek egy elég extrém esetet

A terv egy gyönyörű, magas fényű konyhabútor beépítése volt egy még szinte félig kész lakásba. Előző év április elején felmértünk egy nagyjából kész ikerházi lakást, hogy oda illő konyhabútort tudjunk tervezni. A megrendelő a legjobban járt el, a terveink alapján tudták a víz, villany és gázkiállásokat kiviteleztetni. (A legjobb eredményt akkor születik, ha konyhabútorhoz igazítjuk a gépészeti kiállásokat.) A lakás felméréskor a helyzet a következő volt: kész volt a tető, be volt kívülről vakolva, színezve, ablakok, bejárati ajtók betéve. Bent kész volt a vakolás és egy- egy helyen a festés is, de a villanyvezetékek behúzása éppen akkor történt (kivéve konyha). Burkolatok semmi, belső ajtók semmi, festés sok helyen semmi, fürdő és WC semmi.

Az elkészült és megrendelt terv után bő egy hónap múlva kimentünk egy pontosító mérésre, hogy azt is megnézzük, megfelelően lettek-e kialakítva a gépészeti kiállások. (Gépészeti tervet mi adtuk.) Ekkor május vége felé jártunk és a megrendelőnk azt kérte, hogy június 20.-a körül legyen kész a konyhabútor beszereléssel együtt. A házba lépve nagy meglepetésünkre, azt tapasztaltuk, hogy nem sok minden változott április óta. A konyhában a kért víz-, gáz-, elszívó kiállások nem készültek el. De magában a házban is alig változott valami. Ugyanolyan állapotok voltak, mint áprilisban. Ezt látva egyeztettünk megrendelőnkkel, s elmondtuk neki, hogy a ház igen rosszul áll és szerintünk nem lesz kész 3-4 hét múlva, ezért nem ajánljuk a konyhabútor legyártást és beszerelését.

Nagyon fontos, hogy a konyhabútor megfelelő ütemben kerüljön beépítésre egy új konyhában

Megrendelőnk egyeztetett a kivitelezővel és másnapra megjött a válasz. A kivitelező a megrendelőnek azt mondta, hogy kész lesz, és a tervezett időben és jöhet a konyhabútor.

Ezek után mit tehettünk?

Legyártottuk a konyhabútort a kért időpontra. Kiszállítás előtt beszéltünk telefonon a megrendelőnkkel és még a kivitelezővel is, hogy 3 nap múlva szállítunk és szerelünk. Sajnos senki nem mondta, hogy ne hozzuk, mert a ház nincs olyan állapotban, hogy szerelni lehessen. A válasz az volt: jó, igaz nincs kész egy két dolog, de addig megcsinálják.

Eljött a szállítás napja. Kiszállítjuk a bútort, és láss csodát a konyhahelyiség (de a lakás sem) sehogy sem áll. Nincs kifestve, nincs a vízkiállás és a gázkiállás se megcsinálva, nincs a csempe kifugázva, nincs az elszívónak kifúrva a fal, stb. Ide hogyan szereljünk bútort? Sehogy. Még jó hogy becsomagolva szállítjuk szekrényeinket, mert por az viszont volt, nem kevés. Egy védett helyre lepakoltuk a bútorokat és a konyhai gépeket. Levonultunk. Kértük szóljanak, ha szerelésre alkalmas lesz a konyhahelyiség.

3 hét múlva jelezték lehet szerelni. Kimentünk, beszereltük. De a lakás akkor sem volt kész. A konyhahelyiség úgy, ahogy, az sem teljesen. Sajnos nem volt elmondható, hogy rend és tisztaság uralkodott volna. Ellenkezőleg. Ezért aztán a szerelést befejezni sem lehetett 100%-ban.

Azóta persze teljesen elkészült a konyhabútor. De itt nem ért véget a megpróbáltatás. Kiderült ugyanis, hogy nem készült udvari vízcsap, a locsoláshoz. Meg lett csinálva utólag a vízelvezetés. Mit gondolnak hol lett elvezetve a vízcső. A konyhabútor belsejében, szétfúrva az elemeket.

 

A mi következtetésünk

Ha házat, lakást építenek, vagy felújítanak, ne higgyenek csukott szemmel a kivitelezőnek! Nézzenek szét és lássák, hogy reálisan, tényleg el fognak-e készülni az ígért határidőre!
Tudjuk, sok minden befolyásolhatja egy építkezés csúszását, sokszor a kivitelező önhibáján kívül eső dolog is. Nem őket akarjuk lejáratni. Csupán azt mondjuk, hogy a konyhabútor az utolsó legyen. Bárhogy van is letakarva a beszerelt új bútor, a finom por, a kosz megtalálja a réseket és nem válik előnyére a bútornak, ha oda bejut.

Még egy megjegyzés ahhoz, amiért nem ajánljuk a félkész lakásba a konyhabútor beszerelését. Előre jelezzük itt is, tisztelet a kivételnek, de nem egyszer tapasztaljuk, hogy a beépített új konyhabútor remek reggeliző pult lesz a még ott dolgozó szakiknak. Vagy legutóbb azt láttuk, hogy nagyon jó munkaasztal lett belőle, ahol remekül elférnek a szerszámok és még kisebb dolgok is megcsinálhatók az új konyhapulton.

Bízom benne, hogy segítségére voltam azoknak, akik éppen felújítanak, vagy építkeznek.

Comments for this post are closed.