Előszobabútor sötét mahagóni
Ez egy rafinált előszoba beépítés, amit lakberendezőnk álmodott meg.
Ez az előszobabútor sötét mahagóni színből lett megálmodva. Első számú fő dolog rajta, hogy 1 db mennyezeten függesztett tolóajtó gördül el előtte, a szekrények egyik-egyik oldalát takarva el ezáltal. A foganytúk és a tolóajtó profillécei pezsgő színűek. Felülre 2-2 db felnyíló ajtós szekrény került beépítésre. A fal sehol sem látszik, faltól falig „bedobozoltuk” a helyiséget. További különlegesség még, hogy a jobb oldalon lévő ráülős rész egy radiátort rejt el. A szellőzőrácsok a levegő cirkulálását teszik lehetővé. A tolóajtó mögött ami nem látszik, ott alul fiókos rész van kialakítva, felette pedig akasztós lehetőség. További érdekessége és nehézségi foka volt még ennek a bútornak, hogy a tolóajtó mögötti akasztós rész alatt a falborításba rejtettünk egy kis ajtót, mely az elektromos kapcsolótáblát lett hivatott eltakarni. Még további pakolási lehetőség gyanánt készült a középső részre fiókos szekrény, melynek teteje éppen olyan magas, hogy megérkezvén a lakásba, bármit, kulcscsomót, telefont, stb. kényelmesen rá tudjunk tenni. A kis polcok is pakolhatók, bár inkább már a designt szolgálják. A lakásba lépve, rendkívül meleg és barátságos fogadtatásban lesz részünk e szekrényke által.
Ha kíváncsi további előszobabútor referenciáinkra kattintson IDE!