Médiafal dolgozó résszel

Ez a médiafal egy kiadásra szánt kis lakásba készült.

A lakberendező által készített tervek fő szempontja a légies, ugyanakkor praktikus kialakítás volt.

Éppen ezért a bal oldalra egy keskeny, mennyezetig érő nyitott könyvespolc került, mellé egy szintén nyitott elem és egy mély fiók. Majd egy kisebb dolgozó rész lett kialakítva.

A TV a falra került, így nagyobb lett a vízszintes, asztal rész. A falborítás mögött kis rés található, ami elég a kábelek láthatatlan átvezetésére.

A dolgozó sarok felé nem került falborítás, mert oda a későbbiekben polcok, vagy dekorációs képek fognak kerülni.

Érdekesség, hogy a laminált parketta, és a médiafal (valamint az általunk készített konyhabútor egyes elemei) ugyan abból az EGGER színből készült, így alkotva egységet a lakásban.

A bútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!