Fehér panelkonyha

Ez a fehér panelkonyha magasfényű akril ajtókkal készült.

A konyha tervezésénél fontos volt figyelembe venni, hogy a hűtőszekrénynek mindenképp a konyha helyiségben kellett elhelyezkednie a lakás elosztása miatt. Megrendelőink végül úgy döntöttek, hogy egy pult alá, teljesen beépíthető hűtőt választanak. Ilyenkor a hűtő ajtaja együtt nyílik a hűtő ajtajával. Ez a sütő mellett, a falnál látható.

A beépített konyha nagy előnye, hogy egyedi méretekkel dolgozunk. Így bár nem sok hely maradt, de mégis el tudtunk helyezni egy keskenyebb fiókos elemet az evőeszközök és az egyéb eszközök tárolására.

A legtöbb panelkonyha tervezését nehezítik a csövek és a kis méret. Itt is, a fal mellett a sarokban egy cső fut végig, ami el lett takarva, így esztétikailag nem ront a látványon.

Beépítésre került egy teljesen beépíthető mosogatógép és a sütő a főzőlappal. Viszont elszívó nem került a konyhába. Azokban az esetekben, amikor nincs elszívó, mert a szellőztetés könnyem megoldható ablakkal, akkor is feljebb kezdjük a főzőlap felett a felsőszekrényeket. Ennek az az oka, hogy a főzéskor keletkező pára lecsapódik a szekrények alján és hosszú távon roncsolja azokat.

A felsőszekrények aljába teljes szélességben bemart LED lett betéve.

A szín kiválasztásánál a fehér szín adott volt, azonban a pult színét nem volt olyan egyszerű kiválasztani. hiszen passzolnia kellett a padlóburkolathoz és a fali csempéhez is. Végül erre a sötét fa színre esett a választás, ami tökéletes szinkronban van a paldóval és a különleges fali csempén is visszaköszön a színe.

A letisztult fehér panelkonyha még modernebb hatást kelt a szögletes fogantyúknak köszönhetően.

További általunk készített modern konyhabútor referenciáinkat megtekintheti IDE kattintva! Ha esetleg a klasszikus konyhabútorok érdeklik jobban akkor kattintson IDE! Valamint minimalista stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!