Egy családi házba készült ez a sárga konyhabútor.
Ügyfelünk célja az volt, hogy a konyhabútor illeszkedjen a klasszikus, kissé rusztikus stílusú amerikai konyhás nappaliba.
Így a választás egy világos sárga selyemfényű festett ajtóra esett egy vékony, kifinomult és klasszikus, de mégsem ódivatú szögletes marásmintával.
Az ajtók sötétbarna fa mintás munkanappal, hozzá illő fa mintás lábazattal és rusztikus fogantyúkkal egészültek ki.
A sárga konyhabútor alsó elemei végig fiókokból állnak, a könnyebb és kényelmesebb használhatóság érdekében.
Ugyan ebből a célból került a sütő a magas kamra szekrénybe. A sütő felett elhelyezkedő mikró jelenleg normál, nem beépíthető, de a helyét úgy alakítottuk ki, hogy a későbbiekben minden probléma nélkül bekerülhessen egy beépített mikró. A sütős kamra szekrény mellé egy keskeny polcos elem került.
A konyhabútorba beépítésre került egy gránit mosogató, egy teljesen integrált mosogatógép egy indukciós főzőlap és egy kihúzható elszívó is.
A felső szekrények majdnem mennyezetig érnek így sok, hasznos pakoló felületet biztosítanak. A mennyezet és a felső szekrény közé egy pár cm-es takaró léc került, ami lezárja a konyhabútort, valamint kikerüli a mennyezeti gerendát. A szekrények aljára LED pultvilágítás kerül.
A félsziget alá konyha felől széles, de kevésbé mély fiókok kerültek, így a nappali felől kényelmesen oda lehet ülni a pulthoz egy bár székkel.
A teljes hely kihasználhatóság miatt a sarokba a nappali felől hozzáférhető fiókos elem került.
A konyhabútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!