Ez a magasfényű fehér konyhabútor bárpulttal és a pulttal megegyező színű falborítással készült.

Fehér konyhabútor bárpulttal

Ez a magasfényű fehér konyhabútor bárpulttal és a pulttal megegyező színű falborítással készült.

Ügyfelünk kifejezett kérése volt egy olyan bárpult, ahol két ember kényelmesen reggelizhet egymás mellett. Emellett fontos volt egy olyan konyha kialakítása, ami nem zárja le a teret a nappali felé, így főzés közben is jó rálátás nyílik a nappaliban játszó gyerekekre.

Emellett arra is figyeltünk, hogy a képen szemben lévő kamra ajtó könnyen hozzáférhető és kényelmesen használható legyen.

A bútorba beépítésre került egy sütő, egy teleszkópos elszívó, egy teljesen beléépíthető mosogatógép, egy beépíthető mikró és egy beépíthető hűtőszekrény. Minden gép, valamint a gránit mosogató is fehér színű, így még egységesebb a konyha megjelenése, nem törik meg nagy inox felületek.

A nagy kontraszt érdekében egy sötét színű munkalap lett választva. Csempézés helyett, valamint ugyancsak az egységességre törekvés céljából a pulttal megegyező falborítás került a falra. Ugyancsak ebből a színből készültek lebegő polcok dekorációk és fűszerek részére az ablak melletti falra, valamint a főzőlap közelébe.

A bárpulttal térbe beforduló rész a konyha felöl használható elemekből áll. Bár keskenyebbek a megszokottnál, de még így is sok hasznos pakolófelületet képeznek.

A konyhabútort hosszúkás fém fogantyúkkal egészítettük ki, így elmondható, hogy ez a magasfényű fehér konyhabútor bárpulttal kiegészítve egy igazán praktikus és modern dizájnú konyha lett.

Töltse ki konyha árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

A magasfényű fehér konyhabútor ugyancsak magasfényű, márványhatású munkalappal és falborítással, valamint LED világítással lett teljes.

Magasfényű fehér konyhabútor

Ez a magasfényű fehér konyhabútor egy újépítésű házba készült egy idősebb házaspár részére.

A tervezéskor fő szempont volt az ergonomikus kialakítás, a kényelmes használat, ezért sok fiókot és kihúzható rácsot terveztünk be.

A beépíthető sütő magasra, a kamraszekrénybe lett beépítve, így használata közben nem kell hajolgatni, jobban rálátható és kevésbe veszélyes a használata. Alatta magas fiókok találhatóak, amik akár edények tárolására is alkalmasak. A sütő felé került a beépíthető mikró.

A beépíthető hűtő szintén kamraszekrénybe került. A gép megfelelő szellőzése miatt alulra és felülre is szellőző rácsot építettünk be, így biztosítva annak hosszú életét.

A kerámia főzőlap felett egy alső lapba szerelhető elszívó található, ami a típusából adódóan alig látszik, így szinte teljesen rejtve marad.

A gránit mosogató alatti szekrényben került elhelyezésre a szemetes. Mellette található a teljesen beépíthető mosogatógép.

Ugyancsak az ergonomikus használat céljából a sarokszekrénybe kifordítható rács került. A konyhabútorba beépített másik rácsos elem főzőlap és a sütős kamraszekrény között található. A keskeny kihúzhatós rács a fűszerek és olajok tárolására alkalmas.

A magasfényű fehér konyhabútor fogantyú nélküli, úgynevezett J-profilos kialakítással készült. Ilyen ajtók esetében nincs szükség külön fogantyúra, hiszen az ajtók éle úgy van meghajlítva, hogy azok újheggyel könnyen kinyithatóak legyenek.

A lehető legjobb helykihasználás érdekében a felsőszekrények mennyezetig érnek. A mennyezet egyenetlensége miatt azonban pár centi takarólécet kellett felhelyeznünk, így kiküszöbölve az esetleges réseket. Minden felsőszekrény becsapódás gátlóval van ellátva, így finoman, hang nélkül záródnak.

A magasfényű fehér konyhabútor ugyancsak magasfényű, márványhatású munkalappal és falborítással, valamint LED világítással lett teljes. Így alkotva egy modern, letisztult, minimalista összképet.

A konyhabútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Matt fehér panelkonyha

Újabb fogantyú nélküli, ezúttal matt fehér panelkonyha került beépítésre.

A minimál stílus magával hozta a fogantyú nélküli megoldások megjelenését a konyhákban. A J-profilú ajtó letisztult és praktikus megoldás erre a stílusirányzatra. Az ajtólap élébe mart profil teszi lehetővé a frontok nyitását, így egy diszkrét és homogén megoldást hozva látra.

Ahogy a panelkonyhák többségénél, így a tervezés a csövek, a strang és a hely szűke miatt ebben a matt fehér panelkonyha esetében sem volt könnyű. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy mindent kihoztunk a helyiségből, amit lehetett.

Beépítésre került egy egymedencés csepptálcás mosogató, egy beépíthető sütő, gáz főzőlappal és egy teleszkópos elszívó.

Az ablak elé befordulva egy keskenyebb, de még jól használható pultfelület került alá pedig egy sarokszekrény és fiókok.

A hűtő fölé egy polcra került a mikró, valamint egy mély szekrény.

A felsőszekrények a mennyezetig érnek, így több pakolófelületet biztosítva. Ráadásul a hosszú, egybefüggő ajtóknak köszönhetően optikailag magasabbnak tűnik a konyha.

A falra csempe helyett kőhatású dekor falborítás került, a konyhai munkalapokkal megegyező anyagból.

Ez egy tartós, könnyen tisztítható műanyag felület, így ha gáz főzőlap kerül a konyhába egy úgynevezett hővédő lemezt szoktunk ajánlani a főzőlap és a fal közé. Ugyanis, ha a hátsó gázrózsára nagy edényt helyezünk, és nagy lángon főzünk, az edény kivezeti a hőt a gáz főzőlap mögötti falfelülethez, így az megsérülhet.

A strangot az ajtókkal azonos bútorlappal takartuk el, az ügyfél kérésére nyitható módon.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

 

 

Ez a fényes fehér konyhabútor a minimalizmus jegyében készült.

Fényes fehér konyhabútor

Ez a fényes fehér konyhabútor a minimalizmus jegyében készült.

Ügyfelünk kérése volt, hogy a lehető legkevesebb „törés vonal” legyen a konyhában, vagyis minél nagyobb egybefüggő felületek legyenek, valamint ha mégis vannak ilyen vonalak azok lehetőleg vízszintesek legyenek. Ebből kifolyólag széles, felnyíló ajtós felsőszekrényeket készítettünk. Az elszívó is rejtve van, hiszen a felsőszekrény aljába süllyeszthető.

A konyha tervezésénél figyelnünk kellett az ablakra. Annak érdekében, hogy az ablakot ki lehessen nyitni nem tudtunk végig felsőszekrényeket tenni. Valamint a pult magassága is adott volt az ablak miatt.

A beépíthető sütő és mikró egy magas, kamraszekrénybe kerültek. Így a sütő használata kényelmesebb és biztonságosabb, ugyanis könnyen rálátni a készülő ételre és lehajolni sem kell annak kivételekor.

Mivel a sütő nem a főzőlap alatt helyezkedik el, a főzőlap alatti helyet fiókok kapták. A felső fiókban egy rejtett, úgynevezett belső fiók található az evőeszközök tárolására. Az alsó, mély fiók ugyanakkor az edények tárolására alkalmas.

A konyhabútor egyik különlegessége, hogy a mosogató a pulttal egy szintbe lett beépítve. Általában a mosogatók, legyenek azok rozsdamentesek vagy gránitok a pultra vannak ráültetve, így a peremük pár millimétert feljebb van. Ebben az esetben viszont egy speciális mosogatót szereltünk be, ami teljes mértékben egy síkban van a munkalappal.

A mosogató mellett egy teljesen beépíthető mosogatógép került.

A fényes fehér konyhabútor másik különlegessége a fogantyú nélküli ajtónyitási megoldás. Az alsószekrények élbemart ajtólapokkal készültek. A felsőszekrények alulról benyúlós és nyomásra nyílós megoldásokat tartalmaznak.

A felsőszekrények aljára 4000K-s leg szalagot tettünk, ami megfelelő pultvilágítást biztosít a főzés során.

A mennyezetig történő beépítés miatt elegánsabb lett a konyha. Valamint több hasznos pakolófelület keletkezett, amiből, mint tudjuk, sosem elég.

A fényes fehér konyhabútor letisztult formáit és az egyszerű, fekete fehér színeit a marrokói mintás csempe dobja fel, így a végeredmény egy modern és a mai trendeknek megfelelő konyha lett.

Ez a fehér konyha klasszikus stílusban készül, azonban minden modern elem megtalálható benne.

Fehér konyha

Ez a fehér konyha klasszikus stílusban készült, azonban minden modern elem megtalálható benne.

A konyhabútornak klasszikus küllemet adnak a marásmintával készült festett ajtók, azonban a modern megoldásoknak köszönhetően egy letisztult, praktikus konyhabútor készült.

A magasra helyezett sütő és a beépített mikró kényelmes és jól használható megoldás, hiszen a főzéskor nem kell lehajolni ahhoz, hogy ránézzünk az ételre, a kivétel is biztonságosabb. Azzal, hogy a sütő a magas szekrénybe került a gáz főzőlap alatt felszabadult helyre egy 3 fiókos szekrény készült.

A kamraszekrényben elhelyezett mikróval helyet nyerhetünk, hiszen így az nem a pulton foglal helyet.

Ezen kívül a kamraszekrénnyel sok, nagyobb dolgok tárolására is alkalmas hely keletkezik. A sütő alatt 2 magas fiók, míg a mikró felett egy mély, polcos szekrény található.

Modern, ízléses megoldás még a beépített hűtő és a beépített mosogatógép is, hiszen így azok szinte beleolvadnak a fehér konyha elemeibe.

A sarkok kialakításánál is a lehető legjobb kihasználhatóságra törekedtünk. Az egyik sarokba egy polcos egyenes szekrény, míg a másikba egy L-alakü szekrény került, ¾ kör forgó ráccsal.

A felsőszekrények kialakításánál fontos szempont volt a szimmetria valamint, hogy egy kicsit megtörjük a szekrények egybefüggőségét. Ennek érdekében a döntött elszívó két oldalán elhelyezkedő szekrények nem teljesen átlátszó, savmart üveges, osztott keretes ajtókkal lettek tervezve.

Az elszívó kivezető csöve a felső szekrényekben, kívülről láthatatlanul lett megoldva.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

Abszolút minimalista fehér konyhabútor.

Fehér konyhabútor nyomásra nyíló ajtókkal

Abszolút minimalista fehér konyhabútor nyomásra nyíló ajtókkal.

A stílus erősítése érdekében fogantyúk sem kerültek a szekrényekre. Minden ajtó és fiók nyomásra nyílik. Fehér selyemfényűre festett ajtókkal készült, mennyezetig történő beépítéssel.

Ügyfelünk kívánsága azt volt, hogy minden fehér színű legyen. Ugyanis az egész lakásban a fehér szín uralkodott, így a konyha teljes mértékben beleillik a lakás képébe.

Szintén fehér színű, kétmedencés gránit mosogató került beépítésre. A mosogatóhoz egy mosószer adagolót is beszereltünk, aminek köszönhetően a mosószer nem rondít bele a konyha összképébe, Használata egyszerű és még időt is megtakaríthatunk vele a mosogatás közben.

A konyhába beépített sütő és gázfőzőlap került, valamint egy fehér, üveg teleszkópos elszívó is.

A megrendelőnk kérése, ami végül a fehér konyhabútor különlegessége is lett, hogy az ablaktól jobbra elhelyezkedő alsószekrény kigurítható legyen a pult alól.

A pult és a falborítás greslapból készült, ami nem más, mint a természetes kövek hatását tükröző kőporcelánlap. A greslapok kemények, ellenállóak, a legtöbb típus könnyű tisztíthatósága miatt higiénikus, valamint éghetetlen és tűzálló is.

A mennyezetig történő beépítés miatt általánosságban elmondható, hogy minden hely ki lett használva, hogy a lehető legtöbb pakolóhelyet elérjük. A jobb használhatóság érdekében a térbe beforduló félsziget mindkét irányból pakolható, ráadásul meg is van emelve, a jobb ergonómia miatt.

Ha kíváncsi további általunk készített minimalista konyhabútorokra kattintson IDE! Ha esetleg a klasszikus konyhabútorok érdeklik jobban akkor kattintson IDE! Valamint modern stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

A konyhabútorokat, egyedi jellegükből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

fehér konyha falborítással oldalról

Fehér konyha falborítással

Ezt a fehér konyhát egy kiadásra szánt budai házba készítettük.

 A 3,3 méteres konyha falborítással készült, így nem kellett csempézni, valamint a konyha megjelenését is növeli. A konyhapult színéből készült falborításhoz nem szükséges vízvetőt rakni csak megfelelő szigetelés szükséges.

A konyhabútor ajtajai prégelt fehér bútorlap ajtók, míg a pult és a falborítás a lakás padlójával szinte megegyező színű. Annak érdekében, hogy minél több pultfelület maradjon egy kis méretű, domino főzőlapot építettünk be. Valamint egy 8 terítékes, 45 cm-es mosogatógép is beépítésre került.

Ha kíváncsi további általunk készített modern konyhabútor referenciáinkra kattintson IDE! Ha esetleg a klasszikus konyhabútorok érdeklik jobban akkor kattintson IDE! Valamint minimalista stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket Facebookon vagy elérhetősségeink egyikén!

 

Modern konyha 7

Modern konyha fehérben

Egyedi tervezésű modern konyha fehérben tetőtől talpig.

Több elemből álló L alakú konyhabútor, fényes fehér Mdf ajtókkal. Célunk, a vevői megrendelés alapján, olyan komplett, egyedi bútor elkészítése volt, amely az exkluzivitást és a luxust hivatott közvetíteni. Beépített mosogatógéppel, villanysütővel, elektromos főzőlappal és mosogatótálcával. Különlegessége, hogy a szekrényeket, illetve a polcokat úgy alakítottuk ki, hogy fogantyú nélkül is könnyen kezelhetőek legyenek bárki számára, ami hozzájárult a konyhabútor letisztult stílusához. Egyedi jellegéből adódóan bármilyen színben és méretben elkészítjük.

Ha kíváncsi további általunk készített modern konyhabútorra kattintson IDE! Ha esetleg a klasszikus konyhabútorok érdeklik jobban akkor kattintson IDE! Valamint minimalista stílusban készült konyhabútorainkat is megtekinteti IDE kattintva.

A konyhabútort, egyedi jellegéből adódóan, bármilyen színben és méretben elkészítjük Önnek. Töltse ki konyhabútor árajánlatkérési űrlapunkat vagy keressen fel bennünket elérhetősségeink egyikén!