még működünk

Még működünk! – óvintézkedéseink

Mint, ahogy más sem, mi sem tudjuk, mit hoznak az elkövetkező napok, hetek, de megpróbálunk ebben a helyzetben is szolgáltatást nyújtani megrendelőinknek mindaddig, amíg a körülmények megengedik.

Tudjuk, aki csak teheti, most elhalasztja a vásárlásait, beruházásait. Ugyanakkor tapasztalunk olyan élethelyzeteket, hogy még ebben az időszakban is szüksége van embereknek konyhabútorra (pl. költöznie kell és nincs konyhája, felújítás alatt áll a lakás, muszáj befejezni, hogy élni lehessen benne.)

Ahhoz hogy minél nagyobb biztonságban működhessünk szigorú óvintézkedéseink meghozatalával, dolgozóink, megrendelőink és magunk védelmét szolgálják.

 

Ezek a következők:

maszk - óvintézkedéseink

  • Bemutatótermünkben csak úgy fogadunk vendéget, hogy a két találkozó között minimum 3 nap elteljen.
  • A helyszíni felmérés ideje alatt, valamint a bemutatótermünkben való megbeszélés idején maszkot viselünk. Kérjük ügyfeleink is tegyenek így!
  • Az üzemben (ahol a bútoraink készülnek) az ajtók be lettek zárva, csak az ott dolgozók léphetnek be. Minden üzemi dolgozó saját autójával közlekedik a munkába, s a legtöbbjük családtagja már több napja otthon tartózkodik. A dolgozók maszkot viselnek.
  • Az elkészült bútorokat, ahogy eddig is, becsomagoljuk és legalább 3 napig tároljuk a raktárban, kiszállítás előtt.
  • Helyszínre szállítás után, a bútorokat kicsomagoljuk és a csomagolóanyagot rögtön egy nejlon zsákba gyűjtjük, amit szerelés után elhozunk.
  • A legjobb, ha üres lakásban tudjuk a bútort beszerelni, de amennyiben a megrendelőnk részéről otthon van valaki, megkérjük az illetőt, hogy egy távolabbi, külön helyiségben tartózkodjon a szerelés idejére.
  • Védőmaszkban szerelünk, és minimálisra csökkentjük a kommunikációt az ügyfeleinkkel a szerelés alatt. A legszerencsésebb, ha a megrendelőnk csak a szerelés végén, az átvétel idejére tartózkodik a helyiségben, ahova a bútor beépítésre került. Ekkor is tartjuk a 2-3 m távolságot egymástól, valamint kerülünk minden fizikai kontaktust.
  • A szerelés általában fél egy nap alatt megtörténik.
  • A beszerelés végeztével a bútorok minden hozzáférhető felszínét fertőtlenítjük, és javasoljuk, hogy ha lehetőség van rá, legalább 72 óráig ne vegyék a bútort birtokba.
  • Ezen kívül ózonos fertőtlenítés igénylésére is lehetőség van. (Az ózont (O3) a világ egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyagaként tartják számon. Akár 2-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór, ráadásul 100% környezetbarát, teljesen vegyszermentes.) A körülbelül 30-150 perces eljárás után már igénybevehető az elkészült bútor.

Óvintézkedéseink meghozatalával igyekszünk mindent megtenni, az Önök és a magunk védelmében. Vigyázzunk egymásra!

Jó egészséget és kitartást!

Comments for this post are closed.